Kritikák és sajtóanyagok

A legelső, engem is érintő színházi kritika 1967-ben jelent meg a Népszabadság hasábjain „A pokol nyolcadik köre” bemutatója után, s ugyanerről az előadásról nyilatkozom néhány alábbi, nemrég megjelent cikkben. A közbeeső évtizedek során a változás örvényeinek volt alávetve az ember. Nyilvánvaló, hogy ezalatt bennem is minden átalakult. S mégis úgy érzem, hogy mindvégig maradtam ugyanaz. Grotowski megállapítása szerint a színház a kezdő művészete. Ma is arra törekszem, hogy közel érezzem magam a kezdet állapotához.
Pályakezdésem idején nagyon fontos volt a színházi sajtó. Ma is jelentőséggel bír, de régen sokkal fontosabb volt, mert az hordozta a tájékozódás egyetlen esélyét. S egy színházi előadás számára a későbbi szerény öröklétet sem biztosíthatta más, csak néhány fotó és a megjelent sajtóanyag. Akkor még a Gutenberg-galaxis feltételei közt éltünk.
Hálás vagyok a sajtónak, mert segít az emlékezésben. Hálás vagyok, mert a feledéssel szemben akadályokat támaszt.
Az alábbiakban olvashatóvá tettem a legelső cikket és időben a legutolsót. Ami közben íródott, az ott lapul a személyes archívumomban. A hozzáférhető dokumentumok számát gyarapítani igyekszem.
Kiadvány neve Megjelenés ideje
szcenarium-cikk-katona-imre Szcenárium 2014.11. hó 14. szám Megtekintés
Katona Imre cikk VEOL VEOL 2014. február 1. Megtekintés
nemzeti-szinhaz-cikk-katona-imre NEMZETI I. évfolyam 5. szám – 2013/2014-es évad Megtekintés
Katona Imre cikk Ellenfény ELLENFÉNY 2013.november 15. Megtekintés
Katona imre cikk 7ora7 7óra7 2013. január 26. Megtekintés
szcenarium-cikk-katona-imre NÉPSZABADSÁG 1967. december 15. Megtekintés